Hírek

Hőseink emlékezete

Napló, 2014. október 2.

Nyárád (pt) – Kötelességünk, hogy emlékezünk a hőseinkre, akik életüket áldozták a hazáért – hangsúlyozta Kontrát Károly országgyűlési képviselő, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a nyárádi felújított világháborús emlékmű átadásán. 

Átadták a nyárádi felújított világháborús emlékművet

veol.hu, 2014. október 1.

Kötelességünk, hogy emlékezzünk a hőseinkre, akik életüket áldozták a hazáért – hangsúlyozta Kontrát Károly országgyűlési képviselő, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a nyárádi felújított világháborús emlékmű átadásán.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem felhívása

Az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) egész évben szakmai programokkal, rendezvényekkel emlékezik meg. Ennek részeként a Bartók Béla és Kodály Zoltán közös munkájaként megjelent, 1916–18. között összegyűjtött 101 katonadalból a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetével együttműködésben az NKE kiválasztott 70, a Nagy Háború inspirálta népdalt. Ezeket a Honvéd Együttes művészei játszották és énekelték fel, a dalok elérhetőek az intézmény honlapján (http://uni-nke.hu/a-nagy-haboru-katonadalokban/a-dalok-gyujtemenye). Az NKE szeretné ezt a katonadal gyűjteményt tovább bővíteni, ezért pályázatot hirdet amatőr népzenei együttesek számára.

http://uni-nke.hu/hirek/2014/07/28/palyazati-felhivas-2

A város hőseire emlékeztek Mezőberényben

beol.hu2014. augusztus 20.

Ünnepélyes keretek között szentelték fel a felújított I. világháborús emlékművet kedden délután Mezőberényben, a városháza előtt téren. A beruházás az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság és a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány támogatásával valósult meg. A felújítással a 100 évvel ezelőtt kirobbant világégés hősi halottai, a mezőberényi katonák emléke előtt tisztelegnek a városban.

Az olasz nagykövet elismerő levele

Maria Assunta Accili, Olaszország budapesti nagykövete július 31-én kelt levelében köszönte meg Schmidt Máriának, hogy Magyarország is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek keretein belül az első világháború kitörésének századik évfordulója előtt egy nappal, július 27-én az elesettek emléke előtti tisztelgés jegyében számos országban csendült fel az „Il Silenzio”.

Világháborús centenárium – Hende: a Lajta Monitor Múzeumhajónak méltó helye van a Parlamentnél

 

MTI, 2014. augusztus 15.

Átadták a Lajta Monitor Múzeumhajót pénteken Budapesten, a Parlament északi részénél kialakított kikötőben. Az egykori hadihajón tartott ünnepségen Hende Csaba honvédelmi miniszter egyebek között azt hangsúlyozta, hogy a Lajta "végleg kiköthet méltó helyén, és tovább szolgálhatja a nemzet ügyét".

Vérben és vasban

Napló, 2014.augusztus 12.

A héten még látható a polgármesteri hivatal aulájában a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Négy év vérben és vasban elnevezésű első világháborús vándorkiállítása.

Első világháborús megemlékezések: emlékmű-felújítás és lovasok

vs.hu, 2014. augusztus 7.

Nyilvános az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság által a századik évfordulós megemlékezésekre adott támogatásainak listája. Sok kisebb emlékmű felújítása mellett a legtöbbet a Külügyminisztérium kapta, hogy meg tudjon jelenni nemzetközi eseményeken, de lesz külön lovas hagyományőrző egység is.

Kitört az első világháború! – évfordulós lapszemle

ujkor.hu, 2014. augusztus 5.

Az első világháború kitörésének nyolc nappal ezelőtti századik évfordulója rengeteg témát adott az online világnak.

Meghaltak, hogy mi éljünk

Petőfi Népe, 2014. augusztus 1.

„Hazatérnek... 1914-2014” címmel nyílt tegnap kiállítás a kecskeméti Cifrapalotában az I. világháború centenáriumára.

Facebook   Youtube   Instagram