Vastag820x340 Facebook

Kisfilmekkel emlékezik a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány a trianoni békeszerződés 100. évfordulójára. 

 

Ksznthz-kp„A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
(József Attila: A Dunánál)

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyarország az első világháborúra emlékezik.

A háború nagyon sok vonatkozásban megszabta Európa és Magyarország történelmét. A magyar nemzet sok százezer embert elvesztett, sok százezren életre szóló sérüléseket szereztek. Akkor és ott olyan történelmi folyamatok indultak el, amelyeknek érvényessége napjainkig tart; s ha tudjuk, ha nem, befolyásolják életünket.

A háborús világ az ellentétre, az ellentétekre épült. A mai Európa és benne Magyarország az együttműködést tűzte ki céljául, s mint tudjuk, nem a múlt értelmezi önmagát, hanem a jelen értelmezi a múltat. Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy talán érdemes újragondolni múltunkat, s megkeresni benne azt is, ami a száz évvel ezelőtti idők konfliktusait nem csak a győztesek – vesztesek kettősségében érzékeli.

Szeretnénk, ha múltunk nem tőlünk különváló, számunkra idegen, kötelezőnek tekintett emlékezeti rituálé lenne, hanem önazonosságunk részévé válna, és új értelmezésekre való képességünket bizonyítaná.

 

 

 Schmidt Mária köszöntő

 Rétvári Bence köszöntő

 Dr. Kovács Vilmos köszöntő

 

Facebook   Youtube   Instagram