Első világháborús megemlékezés Csékúton

2018. május 14.

A Veszprém megyei településen az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával újították fel a helyi emlékművet.

Az 1934-ben avatott emlékmű újraavatásán Varga György helytörténeti kutató mondott beszédet. A felújításban anyagi hozzájárulással részt vevők méltatása mellett elmondta: fennmaradt fotók bizonyítják, hogy ezen az emlékhelyen generációról-generációra rendszeresen tartottak megemlékezéseket, ezért is nagyon fontos, hogy a jövőben is méltó módon lehessen tisztelegni az első világháborúban résztvevők emléke előtt.

Az újraavatáson Hangodi László történész, muzeológus is felszólalt. Szavaival megemlékezett az első világháború háború 26 csékúti halálos áldozatáról. Hangsúlyozta: szomorú tény, hogy a falu lakosságszámához viszonyítva kimondottan sokan voltak, akik életüket vesztették a harcokban. Ezt követően leleplezték az emlékművet és az áldozatokra emlékező 26 kopjafát, majd a katolikus, az evangélikus és a református egyházak képviselői mondtak áldást. Rózsavölgyi Lászlóné tanárnő felolvasta a 26 hősi halott nevét, a megjelent családtagok pedig egy-egy szál virággal emlékeztek. Ahol már nem leltek fel hozzátartozót, ott az iskola diákjai helyezték el a megemlékezés virágait.

Az eseményen a Magyar Honvédség Légierő Zenekara zenélt.

(Forrás: Ajkai Szó)

Facebook   Youtube   Instagram