Felújították a tordasi első világháborús emlékművet

2017. augusztus 7.

Az átadóünnepségen Juhász Csaba, Tordas polgármestere, Kosaras Péter Ákos történész, a helyi általános iskola igazgatója és Süller Zsolt evangélikus lelkész közösen vágták át a nemzetiszínű szalagot.

Juhász Csaba felidézte, a községben 80 évvel ezelőtt, 1937. június 27-én avatták fel az emlékművet a Nagy Háborúban elesett 83 tordasi katona tiszteletére. Az ünnepség kimagasló eseménye volt, hogy József főherceg mondta az avatóbeszédet, megemlékezve a dicső 69-es és 17-es ezredek hősi teljesítményéről. Az átadáson többek között jelen volt az akkori megyei főispán, a váli főszolgabíró, egy dandártábornok és egy csendőr őrnagy is.

Tordas IMG 7862 070817 4c

Később az első világháborús szobor mellé helyezték el a második világháborúban elesettek emlékkövét és az ’56-os forradalom hőseire emlékeztető kopjafát is. Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával megvalósult rekonstrukció során ezeket is felújították, a területet parkosították.

Forrás és fotó: feol.hu

Facebook   Youtube   Instagram