Infralámpa kontra gáztámadás – jó-e nekünk a háborús technológia?

A zsebkendő, a cipzár, a konzerv, a filteres tea, az infralámpa, a karóra, sőt még az óraátállítás is az első világháborúnak köszönhető – hangsúlyozta Békés Márton a Budapesti Olasz Kultúrintézet rendezvényén.

A háborús feszültség és az új technológiák: a pozitív hatások paradoxonai címmel tartott konferencián a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója és Luciano Segreto, a Firenzei Egyetem professzora a háború és a modern technológia kapcsolatát vizsgálták. Mindketten felhívták a figyelmet: a régi Európát maga alá temető Nagy Háború rendkívüli módon ösztönözte az új találmányok és tudományos módszerek, felfedezések létrejöttét. Segreto egyenesen úgy fogalmazott, „a háború a technikai fejlődés legnagyobb provokátora”. Békés Márton kiemelte: az elektronika, a vegyészet és a távközlés eszközeit nem csupán pozitív célokra lehetett felhasználni, hiszen a különböző gázalapú tömegpusztító fegyverek, a vadászgépek is ebben az időszakban jelentek meg.

A konferencia elején A háborús gazdaság című olasz dokumentumfilm részletét láthatta a közönség, amely korabeli, exkluzív olaszországi felvételeivel igazi csemegének bizonyult a műfaj kedvelői számára.

A 2015. április 14-én tartott rendezvény a Budapesti Olasz Kultúrintézet, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság, a XX. Század Intézet, a Habsburg Történeti Intézet, illetve az Olasz Első Világháborús Nemzeti Emlékbizottság társszervezésében valósult meg.

meghívó olasz intézet

 

Az eseményről készült fotók:

luciano molino 1696

 

bekes luciano 1723

Facebook   Youtube   Instagram