Ünnepségen adták át Lövő felújított I. világháborús emlékművét

2018. január 14.

Lövő község I. világháborús felújított emlékművének átadási ünnepségét tartotta a Don-kanyar hőseinek és áldozatainak emléknapján.

Lövő község I. világháborús felújított emlékművének átadási ünnepségét tartotta a Don-kanyar hőseinek és áldozatainak emléknapján.

Az esemény a Nagyboldogasszony templomban Gyürü Ferenc plébános által bemutatott szentmisével kezdődött, a Don-kanyarban hősi halált halt áldozatokért, a hazatértekért és az itthon maradott családokért, a nemzetért és megmaradásunkért.

A szentmisén részt vett Firtl Mátyás, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, a Magyar Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti bizottságának alelnöke is.

A Don hőseinek és áldozatainak emléknapján Lövő település közössége együtt ünnepelte az I. világháborús emlékművének felújítását is.

A kormányzati támogatásból felújított, az I. világháború áldozatainak emléket állító emlékműnél Feketéné Grúber Szabina történelemtanár ünnepi beszédben méltatta a Don-kanyarban életüket áldozó magyar honvédok hősiességét, a közösség fiataljai pedig verssel és énekkel tették emelkedetté az eseményt.

A felújított emlékművet Gyürü Ferenc plébános áldotta meg. Az első világháború hőseinek tiszteletére emelt monumentumon a világháborús emlékművek jelképei jelennek meg. A talapzaton a haldokló, elerőtlenedő katonát Krisztus búcsúztatja. Krisztus alakja a feltámadás és az örök élet reményét erősíti a közösségben. Az obeliszk tetején egy felröpülni készülő turulmadár van. Az obeliszk, mint építmény a dicsőséget és erőt, a turul pedig az erejében bízó magyarságot jelképezi.

Hollósi Gábor polgármester elmondta: Lövő Község Önkormányzata az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság döntése alapján kormányzati támogatással több, mint másfél millió forintból újíthatta fel a történelmi emlékművet hőseinek tiszteletére, a közösség erősítésére és örömére.

A felújított emlékműnél Firtl Mátyás, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke és Barcza Attila, Sopron önkormányzata képviselője és tanácsnoka helyezte el a tisztelet koszorúját, azt megelőzően, hogy Hollósi Gábor polgármester, és Lövő település civil szervezetei is koszorúztak.

Az eseményt követően Firtl Mátyás, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke elmondta: példamutató minden település számára az, ahogyan Lövő község tiszteli a hőseit és történelmi értékeit, amiként  fontosnak tartotta az I. világháború hősei emlékművének felújítását és annak méltó avatóünnepségét. Külön elismerésre méltó és jelzésértékű, hogy az ünnepséget a doni-évforduló megemlékezésének időpontjára tették, rangját egyházi részvétellel is megerősítve.

Lövő község vezetése így rangos közösségi eseménnyé tette az emléknapot.

Firtl Mátyás nemcsak  az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnökeként, de személyes indíttatásból is fontosnak tartotta, hogy  részt vegyen a megemlékezésen, miután édesapja is megjárta a Don-kanyar poklát.

(Forrás: sopronmedia.hu)

 

Facebook   Youtube   Instagram