GYEREKKATONÁK

A XXI. századi közgondolkodás szerint tizennyolc év alatti személyek háborús, polgárháborús bevetése minimum etikátlan, de inkább megengedhetetlen tett. Alapjában véve nem volt ez másként a XX. században sem, ám az 1914 és 1918 között zajlott „nagy háború” sok mindent felülírt. Kik voltak a legifjabb harcosok a hadszíntereken?

A tizenhárom éves George Maher 1917-ben csatlakozott a brit hadsereghez, éppen abban az időben amikor – kimondva, kimondatlanul – a Brit Birodalomnak minden használható segítségre szüksége volt, ugyanis a cári Oroszország váratlan kilépése a háborúból teljesen új helyzetet eredményezett: rövid ideig a központi hatalmaknak állt a zászló.

A toborzótiszt vagy elhitte Maher korát, vagy voltak ugyan kétségei a lelkes fiatal nagykorúságát illetően, ám nem sokat hezitált, és a 2. Lancasteri Ezredhez vezényelte az akkor mindössze tizenhárom éves fiút. A frontvonalra kikerülő George Maher azonban a helyzet komolyságát és a mindenhol pusztító halált látva rövid időn belül összeomlott; egy bombázás során sírógörcsöt kapott, amelyre rangidős tisztje annak ellenére felfigyelt, hogy felnőtt katonáknál sem volt ritka a lelki összeomlás. Azonnal „utánanézett” Mahernek, és rövid időn belül több társával egyetemben katonavonatra tette, amely visszavitte a túlzott hazaszeretettől, kalandvágytól fűtött kiskamaszt Blighty-ba.

George Maher kalandos élete 1999-ben, kilencvenhat évesen ért véget. Gyerekként, átgondolatlan tettével viszont beírta magát a történelembe, akárcsak Sidney George Lewis, akit egy Kelet-Surrey-ben állomásozó ezredbe soroztak be, miután magassága, testfelépítése megtévesztette a katonai döntéshozókat, vagy azok szándékosan szemet hunytak a fiú hazug próbálkozása felett. Mindenesetre tény, hogy a brit hadsereg katonájaként Lewis részt vett az első világháború egyik legvéresebb csatájában, az 1916-os somme-i ütközetben, amely valójában csaták sorozata volt, s egészen az év őszéig elhúzódott. Sidney George Lewis már csak azért is érdekes szereplőjévé vált az észak-franciaországi csatáknak, mert farkasszemet nézhetett egy Adolf Hitler nevű katonával, aki a központi hatalmak oldalán harcolt akkoriban.

1914 augusztusában az akkor mindössze nyolc éves Momčilo Gavrič árván maradt, miután családja a Szerbia elleni hadjárat pergőtüzében elpusztult. Az árván maradt fiút szerb katonák mellé sodorta az élet, akik befogadták, sőt az osztrák–magyar csapatok elleni harcokban felhasználták helyismeretét. A gyerek egyenruhát kapott, megtanították szalutálni, sőt a – győzelem ellenére – a monarchia számára csúfosan végződött szerb hadjárat Cer-hegység vidékén lezajlott csatáiban is részt vett. A meglehetősen nehéz, hegyi terepen az Osztrák–Magyar Monarchia több mint húszezer katonát veszített, ám mindez nem érdekelte Gavrič-ot, ő sokkal jobban örült tizedesi kinevezésének. A háború befejezését követően egykori mentorai nem felejtkeztek meg a fiúcskáról, Angliába küldték tanulni. Hazatérése után (miután nagykorú lett) behívót kapott a Jugoszláv Királyság hadseregébe, de csak komoly erőfeszítések árán tudta elkerülni a bevonulást, amelyet nem tartott korrekt eljárásnak, hiszen már volt katona korábban. Idős bácsiként a jugoszláv televízió dokumentumfilmet készített életéről, amely az angol fiúkéhoz hasonlóan kalandos volt. A kétezres években – több mint húsz évvel halála után – a szerb állam szobrot állított egykori „katonájának”.

Az Osztrák–Magyar Monarchia oldalán is feljegyeztek a krónikák igen fiatal harcosokat. A bosnyák nemzetiségű Elez Derviševič 1901-ben született Bijeljinában. Alig tizennégy évesen, idősebb testvérével együtt önként csatlakoztak a Monarchia hadseregéhez, amelynek egységei az Isonzó folyónál vették fel a harcot az olasz csapatokkal. Felettese, miután kiderült tényleges kora, azonnal egy hazafelé tartó katonavonatra ültette a kamasz harcost, ám sorsa másként alakult: az első vonal mögötti területeken láthatott el futári feladatokat, figyelhette a csapatok mozgását. A háború befejezését követően hazatért, és Jugoszláviában kezdett mezőgazdasági tevékenységbe, majd 1945 után Szíriában telepedett le és ott is élt egészen 1988-ban bekövetkezett haláláig.

A jelenleg rendelkezésünkre álló adatok alapján megállapíthatjuk, hogy az első világháború több hadseregében szolgáltak a katonaköteles kort el nem érő személyek (csak a brit hadseregen több mint 250 000 fő), amely tény arra mutat rá, hogy a korábbi háborúknál véresebb, pusztítóbb világégés szükségessé tette a szabályok alkalmankénti felrúgását, még akkor is, ha ezek nem tekinthetők erkölcsösnek. 

Szabó Ákos