Köszöntő
Köszöntjük honlapunkon!     
 
Gondolkodni nehéz. A legtöbben ezért ítélkeznek.”    
Carl Gustav Jung    

 

Az első világháború vagy az angolszász tradíció szerinti „Nagy Háború” nemcsak az egész XX. századot határozta meg, de árnyéka az új évszázadra is rávetül. Nem túlzunk, ha azt állítjuk: az a világ, amely körülvesz bennünket, valójában 1914-ben született. 
 
Győztesek és vesztesek. Agresszor és áldozat. Demokratikus és diktatórikus. Az 1914 és 1918 között tartó véres küzdelem emlékezetét máig a „háborús logika”, a közvetlenül a háborúhoz köthető, a belőle fakadó értelmezések jellemzik. Száz évnyi távolságból tehát nemcsak kötelességünk, de lehetőségünk is nyílik arra, hogy újragondoljuk mindazt, ami akkor történt.
 
Ismeretterjesztő honlapunk folyamatosan bővülő ismeretanyaggal mutatja be az első világháború eseménytörténetét, meghatározó alakjait, hőseit, a frontok és a hátország világát.
 
GASZTRONÓMUSALÖVÉSZÁROKBAN
2018. február 21.

A Gundel-palacsinta névadója sem vonta ki magát az I. világháborús katonai szolgálat alól. Gundel Károly negyvenhárom hónapot töltött a hadszíntéren.

Gundel Károly 1883-ban született Budapesten. Vendéglátós és szállodatulajdonos édesapja nyomdokaiba lépve kereskedelmi iskolában érettségizett, majd neves svájci, német, angol és francia szállodákban, vendéglőkben szerzett tapasztalatokat. 1910-ben vette át Budapesten az Állatkert tőszomszédságában lévő vendéglőt. Jól átgondolt üzletpolitikájának, magas színvonalú konyhájának köszönhetően a nevét viselő étterem fogalommá vált, amely máig érvényes.

Az I. világháború kitörésekor tartalékos tisztként önként jelentkezett, és bár sokgyermekes családfenntartóként felmentését kérhette volna, a pécsi cs. és kir. 52. gyalogezred kötelékében az orosz harctérre került. Hadba vonulását így idézte fel egy későbbi bajtársi összejövetelen: „Virágot szórtak, szőnyeget terítettek a lábaink elé! S mi mentünk! Ott hagytunk szülőt, testvért, feleséget, gyermeket! Ott hagytuk az otthont, a meleg, tiszta fehér ágyat, a kényelmet, a nyugalmat s a hivatásunkat. Új hivatásunk támadt! A hazát kellett védeni: s mi védtük!”

Gundel főhadnagy a fehér damaszt mellől valóban a csaták sűrűjébe került: nevét az ezred hadialbuma az 1915 nyarán dúló Lazarovka, koropieci és komarowkai ütközetek kitüntetettjei között is említi – ekkor tűzték mellére a III. osztályú Katonai Érdemkeresztet. Vitéz magatartásáért a későbbiekben elnyerte az Ezüst és Bronz Signum Laudist (hadiszalagon, a kardokkal) és a Károly Csapatkeresztet is. 1917 novemberében tartalékos századossá léptették elő.

1918-ban történő leszereléséig összesen nem kevesebb, mint negyvenhárom hónapot töltött a harctéren.

A háború után Gundel Károly visszatért népes családjához és hivatásához, a ’30-as évekre a magyar vendéglő- és szállodaszakma vezető egyéniségévé vált és nem utolsó sorban gasztronómiai szakíróként is tevékenykedett. A New York Times szerint „a Gundel-vendéglő nagyobb, jobb hírverést biztosít Budapest számára, mint egy hajórakomány turista prospektus.”  S valóban: a Gundel név egybeforrt a magyar gasztronómiával, vendéglőjét ma is Budapest egyik legnagyobb presztízsű éttermeként tartják számon.

Virágh Ajtony

AZANZAC-NAP
2018. február 19.

Ausztrália nemzeti összetartozását a mai napig a száz évvel ezelőtti háború csatájára emlékeztető napon ünnepeli. Gallipoli ostroma, avagy a Dardanellákon folyó ütközet tízezer ausztrál és új-zélandi életébe került.

Az I. világháború kezdetekor Ausztrália tizenhárom éve volt szövetségi nemzet, amelynek kormánya a háborúban látott lehetőséget arra, hogy hírnevet szerezzen az államnak. Amikor 1914-ben Nagy-Britannia is belépett a háborúba, Ausztrália természetesen a Nemzetközösség oldalára került.

1915. március 18-án az antant flottája behatolt az Oszmán Birodalomhoz tartozó Dardanellák területére, annak érdekében, hogy megnyissák a szorost a szövetséges hadihajók részére. A remélt villámgyőzelem helyett azonban a törökök aknáival és az erődökből rájuk zúduló folyamatos össztűzzel találták szemben magukat. A flottát ért csapás arra késztette a briteket, hogy szárazföldi támadást tervezzenek. A partraszállásra április 25-én került sor Gallipolinál, ahol az antant csapataival, köztük ausztrál és új-zélandi katonákkal, az oszmán török védők vették fel a harcot. A cél Törökország háborúból való kivonása volt, ám a támadás lendülete megtorpant és állóháború vette kezdetét.

A parttól csupán két kilóméterre jutottak az antant erők, amelyek között a jelenlévő ausztrál és új-zélandi csapatok, az úgynevezett ANZAC csapatok a róluk elnevezett ANZAC-bozótban állomásoztak és innen próbáltak a szárazföld belseje felé nyomulni, de a későbbi Kemal Atatürk által vezetett alakulattal szemben nem tudtak lényeges eredményeket elérni. A fontosabb területek időről-időre gazdát cseréltek és ugyan a törököknek nem sikerült a partszakaszról kiszorítani az antant erőket, Gallipoli ostroma sikertelen volt.

1914. november 15-én a hadszíntér új főparancsnoka, Sir Charles Monro benyújtotta a csapatok kimenekítéséről szóló tervezetet az antant vezetőinek. December 7-én az evakuálást jóváhagyták és az ausztrálok elkezdték a kimenekítéshez szükséges árkok kiásását. A menekülés során több, figyelemelterelő támadást indítottak, amelynek célja az éj leple alatt a parton várakozó csónakokhoz való eljutás megsegítése volt. December 20-án menekültek el az utolsó ausztrál csapatok az ANZAC-bozót területéről. A Dardanellák ostroma során több mint 8000 ausztrál és 2000 új-zélandi katona esett el.

Ezeknek az elesett katonáknak az emlékére 1916. április 25-én tartották az első Anzac Nap-i megemlékezéseket. Ausztrália szerte számos megemlékezést és ünnepséget tartottak, emellett Londonban és az egyiptomi „Ausztrál táborban” is megemlékeztek a Dardanelláknál elesett ANZAC katonákról. Később, az 1920-as években az április 25-i Anzac-napot nemzeti emléknappá nyilvánították és ekkor emlékeztek meg arról a több mint 60 ezer ausztrálról, akik az I. világháborúban haltak meg. Később ezen a napon emlékeztek meg mindazokról, akik a II. világháború során lelték halálukat. Az évek során az Anzac-nap vált mindazon ausztrálok emléknapjává, akik olyan katonai vagy békefenntartó esemény során vesztették életüket, amelyben Ausztrália is részt vett.

Forrás: Australian War Memorial

László Bernadett

AZEDITHCAVELL-LEGENDA
2018. február 15.

Az ellenség kegyetlenkedéseivel kapcsolatban nem korunkban, hanem száz évvel ezelőtt jelent meg a fake news. A brit antantpropaganda élen járt a ferdítéseket felvonultató pszichológiai hadviselésben.

 

„A világháborút a központi hatalmak nem a harctéren, hanem elsősorban a propaganda terén vesztették el” – írja Szerb Antal Amerikai könyvek című esszéjében. Ma már köztudott, hogy a megszállt Belgiumban elkövetett német atrocitásokat hogyan túlozta el és színezte ki a brit propaganda. Kezdődött mindez azzal, hogy az 1905-ös oroszországi zsidóellenes pogromokról készült képet, mint a Belgiumban német katonák által elkövetett atrocitás végeredményeként mutattak be a nagyközönségnek. S mivel az antant országai birtokolták a távközlési hálózatok szinte teljes egészét, „a barbár poroszok a brit hírszolgálat kénye-kedvére öldöshették le az ártatlan belga apácákat és a kis gyermekeket” – ragadta meg a lényeget Gesztesi Gyula, a Magyarság a világsajtóban – A magyar sajtópolitika című 1918-ban írott munkájában. Mivel a német társaságok kábeleit közvetlenül a hadüzenetváltás után felrobbantotta a brit haditengerészet, Berlinnek esélye sem volt eljuttatni saját üzeneteit a semleges országokba, hogy cáfolni tudja a brit sajtószolgálat által gyártott németellenes legendákat.

 

Az antant propagandaszerveinek fő célja a hátországi férfilakosság mobilizálása, valamint a semleges államok lakosságának meggyőzése volt, annak érdekében, hogy bizonyítsák: igaz ügyért harcolnak, amelynek végcélja a sötét, barbár és kegyetlen erők, vagyis a Német Császárság és szövetségesei, azaz összefoglaló nevükön, a hunok legyőzése. Ennek érdekében minden eszközt bevetettek. Kedvelt módszerük az ártatlan belga asszonyok és gyermekek német katonák általi brutális megcsonkításának és/vagy meggyilkolásának „bizonyítása” volt. Edith Cavell vöröskeresztes nővér esetével kapcsolatban nem túlzás azt állítani, hogy erre egy egész propaganda-iparágat felépítettek a britek. A nővér ügye képeslapokon, újságcikkekben, plakátokon, népszerű korabeli előadók dalaiban, kórusművekben, mozgókép-illusztrációkban és emlékérméken jelent meg.

 

Miss Edith Cavell a háború előtt, mint ápolónő szolgált egy brüsszeli kórházban. 1914 augusztusában, az ország német megszállása során az angol kormány felszólította az országban tartózkodó brit állampolgárokat, hogy mindannyian azonnal hagyják el Belgium területét és térjenek vissza Nagy-Britanniába. Edith Cavell nővér nem tett eleget a felszólításnak, Brüsszelben maradt a németek bevonulása után és folytatta nővéri tevékenységét.

 

Belgium katonailag megszállt terület volt 1914-et követően, így az ország területére érvényesek voltak a háborús időkre vonatkozó katonai szabályzatok, amelyeket hivatalosan a világháborúban résztvevő valamennyi harcoló fél elismert. Cavell nővér, kihasználva a Vöröskereszt nyújtotta védettségét, angol, francia és belga katonákat bújtatott, illetve lehetővé tette számukra, hogy elhagyják a németek által megszállt országot s csatlakozzanak saját csapataikhoz. Emellett szigorúan titkos katonai információkat csempészett ki Belgiumból az antant javára. Ezzel nemcsak a hatályos háborús rendelkezéseket szegte meg, de visszaélt a Vöröskereszt nyújtotta védelemmel is, amely mint nemzetközi humanitárius és segélynyújtó szervezet, háború esetén nem támogathat egyetlen hadviselő felet sem (a kémkedésről nem is beszélve); feladata kizárólag a sérült katonák gyógyításában és ápolásában merült ki.

 

Idővel a német megszálló hatóságoknak feltűnt Cavell gyanús viselkedése, majd miután megbizonyosodtak tevékenységéről, 1915 tavaszán letartóztatták a nővért, több segítőjével együtt. A kihallgatások során Edith Cavell beismerte a terhére rótt cselekményt, ezt követően hadbíróság elé állították, amely golyó általi halálra ítélte. Az ítéletet 1915. október 12-én hajtották végre. A háború során az ilyen és ehhez hasonló esetek sajnos tömegével megtörténtek, méghozzá mindegyik hadviselő fél részéről. A Monarchia csapatai mindenütt „komitácsikat” kerestek Szerbiában, az oroszok németbarát lengyelekre, a franciák német kémekre vadásztak, az Egyesült Államok megfigyelte és nyilvántartotta az akkoriban nem kevés németajkú állampolgárát. Mindezekhez képest azonban a „védett intézmény” oltalma alatt való csempészés, kémkedés és szabotázs kirívóan súlyos cselekménynek számított.

 

A történet ezzel véget is érhetett volna, de az angol propagandahivatal felhasználta az esetet a feltételezett német kegyetlenség szimbolizálására. A kivégzéshez vezető okokat elhallgatva úgy mutatták be a nagyközönségnek Edith Cavell esetét, mint aki teljesen ártatlan, csupán koholt vádak miatt ítélték el. Nagy Britanniát és a semleges államokat elárasztották a nővér kivégzésének hamis körülményeit bemutató propagandatermékekkel. A háborút követően földi maradványait 1919. május 15-én helyezték ünnepélyes keretek között örök nyugalomra a Westminster-apátságban. Kultuszát a mai napig ápolják. A végtisztesség mindenkit megillető kiváltsága sorstársának, a valóban ártatlanul elítélt Margaretha Geertruida Zellének, közismertebb nevén Mata Harinak már nem járt a francia hatóságok álláspontja alapján. Kivégzése után a testét nem temették el, hanem egy francia orvosi iskola kapta meg. A fejét testéről leválasztva bebalzsamozták és egy anatómiai múzeumba küldték, bűnözők földi maradványai közé.

 

Balogh Gábor

„SZÁZADPARANCSNOKVAGYOK,NEMMŰEMLÉK”
2018. február 12.

Stróbl Alajos szobrászművész is kivette a részét a Nagy Háborúból. Ötvennyolc évesen, önként vonult be és ment ki az orosz frontra.

Stróbl Alajos 1856. június 21-én született a felvidéki Királylehotán. Korán kitűnt rajztehetségével, tanulmányait Bécs legjobb művészeti akadémiáin végezte. Munkássága során megmintázta a magyar történelem és a Monarchia közéletének, szellemi és politikai életének legjelentősebb alakjait. A századfordulóra a magyar szobrászat vezető egyéniségévé vált: 1897-ben az uralkodó a szobrászati mesteriskola igazgató-tanárává nevezte ki, a legrangosabb rendjeleket adományozta számára, 1913-ban pedig nemesi rangra emelte.

Stróbl a számtalan művészeti megrendelés mellett – a korszak férfiúihoz hasonlóan – katonai szolgálatot is teljesített a szabadkai 6. honvéd gyalogezrednél és hadnagyi rendfokozatot szerzett, 1892-ben szolgálaton kívüli viszonyba helyezték. A világháború kitörésekor a deresedő fejű szobrászikon és iskolaigazgató önként jelentkezett katonai szolgálatra és bevonult a brassói 24. népfölkelő-gyalogezredhez.

Vitéz Diószeghy Gábor így idézte fel a veterán katonaművész alakját a Budapesti Hírlap hasábjain: „Stróbl Alajos mester mindjárt a világháború kezdetén hátat fordított az itthon veszekedők, két könyökkel előretörtetők és bankettezők nagy táborának, s előrehaladott kora (58 éves) ellenére, rajongó lelkének parancsszavára önként sietett a küzdők táborába. A hazaszeretet a mesternek nem az ajkán, hanem a szívében élt. Már 1914 év őszén ott áll az orosz harcmezőn Bukovinában, csatasorban: Stróbl Alajos hadnagy, századparancsnok. Az őszhajú, de acélos testű, daliás tisztnek nehéz lovassági kard van az oldalán és bátorság a szemében! Katonái szeretettel, megnyugvó érzéssel veszik körül parancsnokukat. Öreg népfölkelő katonáit a mester igen szerette, ott élt közöttük, biztatta őket, hogy cseresznyeérésre vége lesz a nagy háborúnak, hazamegyünk. 1914. november havában a muszka egy nagyobb szabású támadást intézett az étáposok rajvonala ellen. A támadást visszavertük, de Stróbl Alajos századparancsnokot, aki lóháton, kis kutyájával az ölében vett részt a csatában, a harsogó zivatar csaknem elsodorta! A csata után goromba módon nekiestünk a mesternek. És szokása ellenére most haragra lobbant s ránk förmedt: Én nem vagyok pótolhatatlan, én századparancsnok vagyok, nem pedig műemlék. Tehát a megőrzésemre kirendelt bizottságot ezennel feloszlatom!

Stróblt 1914 novemberében főhadnaggyá léptették elő, majd a cs. és kir. 11. ulánusezrednél harcolt Galíciában. 1916-ban a fronton szerzett betegsége következtében visszarendelték Budapestre. 1918-ban előléptették századossá és az 1. honvéd huszárezredhez helyeztetett át, ahol a pótszázadnál szolgált az összeomlásig. Szolgálataiért megkapta a III. osztályú Katonai Érdemkeresztet és a Signum Laudist.

Virágh Ajtony

Az események részleteiért kattintson a buborékokra!