GÖRÖGORSZÁG AZ I. VILÁGHÁBORÚBAN

A háborúba lépés szakadást okozott a görög politikai életben, de Nagy-Görögország létrehozásának vágya miatt végül Athén az antant oldalán harcolt, és ezzel megfordította az antant javára a macedón front helyzetét.

A balkáni háborúk összefogásra szólították fel a térség államait az elnyomó Török Birodalom ellen. Görögország Elefthériosz Venizélosz miniszterelnöknek köszönhetően győztesként került ki a harcokból: megszerezte Epiruszt és Macedóniát, méghozzá Krétával együtt, így lakosságának száma megduplázódott – meghatározó hatalommá vált a Balkánon. A végső határok meghúzása sokak számára azonban csalódást okozott, mert otthonuk azon kívül rekedt, ami ráadásul menekülthullámot indított el a térségben. Az új területek megszerzésével többnemzetiségű állam jött létre: sok muszlim élt Macedóniában és Epiruszon, ahol velük együtt ortodox macedónok is laktak, akik szláv dialektusban beszéltek, s igen nagy volt a zsidók létszáma Thesszalonikiben.

Amikor az I. világháború kitört, világossá vált, hogy ez komoly lehetőség lehet Görögország számára arra, hogy kiterjessze határait és integrálja az ortodox görög lakosságot. Másrészt az a veszély fenyegette a kisázsiai görögöket, hogy az ifjútörök mozgalom népirtó politikájának esnek áldozatául. A balkáni háborúk során elnyert terület, vagyis Macedónia sorsa is kérdésessé vált, hiszen Bulgária és Szerbia is szemet vetettek rá. Az, hogy Görögország a háborúba kinek az oldalán lépjen be, nagy dilemmát okozott az ország vezetése számára, majd két pártra is szakította. Nem léphettek szövetségre a központi hatalmakkal, ahogy arra a németbarát görög király, Costantine hajlott volna, hiszen ehhez a tömbhöz tartozott legnagyobb ellenségük, Törökország és Bulgária is. A királypártiak így inkább a semlegességre szavaztak. A görög miniszterelnök, Venizélosz azonban meg volt győződve arról, hogy ha az antant nyeri a háborút, az előnyös lehet Görögország számára, mert meg tudja őrizni a balkáni háborúk területi hódításait, sőt még inkább kiterjesztheti határait. Ez a nézet „Megali Idea” (nagy ötlet) néven vált ismertté, és sok görögöt meggyőzött arról, hogy létre kell hozni Nagy-Görögországot. Venizélosz kijelentette, hogy a semlegesség el fogja pusztítani az országot, rámutatva arra, hogy ha Nagy-Britannia nyerné meg a háborút, akkor Görögország elvesztené Macedóniát Szerbia javára (aki a britek szövetségese), de ha a központi hatalmak vereséget szenvednének, Macedónia a bolgárokhoz kerülne, akik a németek oldalán állnak.

1915 januárjában Nagy-Britannia ígéretet tett Görögországnak Kis-Ázsia átadására, és felszólította, hogy segítsen a szerbeknek a nagy visszavonulásban (biztosítson menedéket a semleges Korfu szigetén). Néhány hónappal később kérték, hogy Görögország vegyen részt az antant Dardanellák körüli hadműveletében, de Constantine király ebbe nem egyezett bele, s ez Venizélosz lemondásához vezetett. Hajtóvadászat indult a háborúpárti miniszterelnök és hívei ellen. 1916 májusában német és bolgár csapatok törtek be Macedóniába, majd elfoglalták Roupel erődjét. Venizélosz és támogatói létrehozták a Nemzeti Védelmi Mozgalmat Thesszalonikiben s augusztusban megalakult az Ideiglenes Kormány. Az ország két táborra oszlott, és ez a sajátos helyzet „nemzeti szkizma” néven vált ismertté, ami az első komolyabb polgári konfliktus volt Görögország 20. századi történetében. Az angol és a francia csapatok egyre többször követelték Athéntől, hogy fejezze be a semlegesség politikáját: tengeri blokáddal büntették, ami élelmiszerhiányt okozott és a tömegek lázadásához vezetett. A király semlegességhez való ragaszkodása még rosszabbra fordította a helyzetet és Franciaország csatába bonyolódott a királyi seregekkel.

1916. december 2-án Nagy-Britannia és Franciaország Venizélosz kormányát törvényesnek ismerte el, s december 7-én (régi naptár szerint november 24-én) Görögország belépett az I. világháborúba, hadat üzenve a központi hatalmaknak. A király csak 1917 júniusában mondott le a trónról és hagyta el az országot. Görögország csapataival részt vett az utolsó harcokban a macedón fronton: 1918 májusában Skra-di-Legen-nél elsöprő győzelmet arattak a bolgárok felett. Szeptembertől kezdve a görög katonai alakulatok a szerbekkel együtt végső támadásba lendültek a bolgárok ellen és az ősz folyamán elfoglalták a macedón frontot. Szerbia, Kelet-Macedónia és Nyugat-Trákia felszabadult a központi hatalmak megszállása alól.

Az I. világháborút Görögország a győztesek soraiban zárta és részt vehetett a békekonferencián, ahol területi igényekkel léphetett fel. 1919. november 27-én a Neuilly-béke értelmében Bulgáriának le kellett mondania Kelet-Macedóniáról, ami görög uralom alá került, és Nyugat-Trákiáról, ami az antant fennhatósága alá tartozott. Ennek kapcsán megengedték, hogy a bolgárok önkéntes alapon vonuljanak ki ezekről a területekről és lehetővé tették számukra vagyonuk átmenekítését is. A két ország kormányzata egy homogén állam létrehozására törekedett, ettől a jövőbeni területi követelések megakadályozását várva. A népességmozgás következtében ötvenezer görög távozott Bulgáriából, és kilencvenezer bolgár hagyta el Macedóniát, de a hivatalos statisztikák 41 ezer szláv nyelvűt említenek, akik Görögországban maradtak.

1920. augusztus 10-én a sévres-i béke megkötésével Görögország megkapta Kelet-és Nyugat-Trákiát, Szmirna ideiglenes ellenőrzését, és elismerték a görögök Égei-tenger feletti dominanciáját is (Rodosz kivételével). Konstantinápoly és a Dardanellák az antant befolyási övezetében maradtak. Törökország nem fogadta el a békét, ami évekre elhúzódó harcokhoz vezetett, és sok szenvedést okozott a görög kisebbségnek. A „Megali Idea” megvalósítóját, Venizéloszt a görögök napjainkig legnagyobb politikusukként tartják számon, hiszen az ország a háborúból úgy került ki, hogy két kontinensen és öt tengeren is meg tudta vetni a lábát.

Dimitra Lamprou

Fordította: Hollósy Katalin