CSEKA, „A BOLSEVIK FEGYVER”

Lenin egy ellene elkövetett sikertelen merénylet után, százegy éve, 1917. december 7-én hívta életre az Összoroszországi Különleges Bizottságot, ismertebb nevén a Csekát, ami a szovjet bolsevik rendszer egyik tartópillére lett.

Téves az a megállapítás, hogy Lenin az Állam és forradalom című 1917-es munkájában vetette először papírra gondolatait a politikai ellenfelekkel szembeni erőszak alkalmazásának fontosságáról. Lenin és Trockij számára a terror alkalmazásával és szükségszerűségével kapcsolatban soha nem voltak aggályaik, eszmerendszerük alapja volt, hogy csak erőszak útján vihetik sikerre forradalmukat. Lenin már 1901-ben megfogalmazta: „elvileg soha sem tagadtuk meg, nem tagadhatjuk meg a terrort”. Retorikájukban mind gyakrabban megjelentek a „főbe lőni őket”, „falhoz kell állítani”, „kiirtani a burzsoáziát” szófordulatai. Trockij is így írt erről a bolsevik puccs sikere után: „nem fehér kesztyűben, lakkozott padlón lépünk be a szocializmus időszakába”. Ennek érdekében szükségszerűvé vált létrehozni egy olyan erőszakszervezetet, amely képes volt ezen feladatok végrehajtására.

Megalapításának pontos dátuma nehezen beazonosítható, az mindenesetre biztos, hogy a Cseka létrehozását bejelentő rendeletet néhány héttel a puccs után, 1917. december 7-én alkották meg. Legfőbb feladata – hivatalosan – az volt, hogy harcoljon az „ellenforradalom és a szabotázs” ellen. A szovjet rendszerre jellemző, hogy a Cseka létrehozásáról szóló rendeletet csak tíz évvel később tették közzé, a Pravda 1927. december 18-i lapszámában. A szervezetet Dzerzsinszkij vezetésével egy nyolc fős bizottság irányította. A titkosrendőrség toborzásba kezdett, a szervezethez tömegesen csatlakoztak a „forradalomban” hívő radikálisok, szadisták (sokan a társadalom perifériáiról, jellemzően különböző oroszországi nemzetiségek). Míg 1918 januárjában csak 120, három évvel az alapítása után 250 000 főfoglalkozású ügynöke volt (ehhez képest a cári rendszer titkosrendőrségének, az Ohranának a létszáma 15 000 főt tett ki, amivel a Nagy Háború előtti világ legnépesebb erőszakszervezete volt). Az 1917-et követő években kizárólag politikai okokból átlagosan havi ezer embert végeztek ki, a meggyilkoltak számát napjainkban 100 és 200 000 közé teszik.

A cári rendszerben az Ohrana által letartóztatott foglyokat átadták a bíróságoknak, a Cseka azonban nem bajlódott a hosszas jogi procedúrákkal: a szervezet létrehozását követően nem sokkal megalakították a forradalmi törvényszéket. Ezek a titokban összeülő különleges bíróságok a Cseka ellenőrzése alatt álltak, így néhány héttel a bolsevik hatalomátvételt követően elmondható, hogy Lenin rendszerében teljesen megszűnt az igazságon alapuló joggyakorlás. Gyakran előfordult, hogy a törvényszéket is megkímélték a munkától: naplókban és visszaemlékezésekben visszatérő elem, hogy a nyílt utcán statáriális módszerekkel lőtték halomra az embereket nem csak Péterváron vagy Moszkvában, hanem a szovjetek ellenőrzése alatt álló vidéken is.

Megalakulása után néhány héttel a Cseka létrehozta az első kényszermunka és koncentrációs táborokat, ahova tömegesen vitték a rendszer és a forradalom ellenségeit. Ezeket a táborokat először külvárosokban vagy falvak mellett állították fel, de később egyre inkább elhagyatott helyekre telepítették ki, ahol a földrajzi távolságok és az időjárási körülmények is visszatartották a rabokat a szökés gondolatától. A táborok száma rohamosan nőtt, ebből alakult ki később a „Gulag-szigetcsoport” néven elhíresült rendszer.

Mint ahogy minden kulcsfontosságú rendeletet, úgy egy 1918. januárit is Lenin fogalmazott meg, amely fontos határvonalat jelentett a titkosrendőrség és a szovjet rendszer életében. Ebben felszólította az állam képviselőit, hogy „minden káros rovartól tisztítsák meg az orosz földet”. A szervezet méreteiből és hatásköréből fakadóan sikerrel végezte feladatát. Bár a szovjet köztársaságban minden hatalom a szovjeteké, a Cseka állam lett az államban, amit Lenin is felismert, de nem tervezte feloszlatását, mivel az az ő céljait szolgálta.

A Csekát és a lenini terror lényegét a legpontosabban a Dzerzsinszkij utáni legfontosabb tisztségviselő, Martin Latsis határozta meg:

„A Rendkívüli Bizottság sem vizsgálóbizottság, sem törvényszék. Harci szerv, amely a polgárháború otthoni frontján ténykedik. Az ellenséget nem elítéli, hanem lecsap rá. Nem egyének ellen háborúskodunk. A burzsoáziát, mint osztályt írtjuk ki. Nem keresünk bizonyítékokat vagy tanúkat, hogy felfedjük a szovjethatalom elleni tetteket vagy szavakat. Az első kérdés, amelyet felteszünk, ez: melyik osztályhoz tartozik, honnan származik, milyen volt a neveltetése, mi a hivatása? Ez a vörös terror lényege.”

Hogy a Szovjetunió történelmében a vörös- vagy a fehérterror vette előbb kezdetét, azt nehezen lehet megállapítani, mindenesetre a fehérek is tervezték a bolsevik párt tagjainak kiirtását, szedtek túszokat és végeztek ki tömegesen ártatlanokat. Összességében elmondható, hogy a Cseka – és utódszervezetei – a terror eszközével az egyik legfontosabb tartópillére volt a Szovjetuniónak, módszereit a magyarországi Tanácsköztársaság hírhedt Lenin-fiúi is átvették és szakszerűen alkalmazták 133 napos rémuralmuk alatt.

Farkas Sebestyén Lőrinc