BENEŠ PROPAGANDAGÉPEZETE

Edvard Beneš nevét az 1945 után kiadott jogfosztó elnöki dekrétumai teszik hírhedtté. Azt azonban kevesebben tudják, hogy politikusi karrierjét az I. világháború éveiben alapozta meg.

Edvard Beneš 1884-ben született Kožlanyban. Kora ifjúkorától kezdve tudatosan készült a politikai pályára, noha szülei papnak szánták. Rajongott a fociért, és szenvedéllyel hódolt a tenisznek: a sportszellem egész életét meghatározta. Tanulmányait a Károly Egyetemen kezdte újlatin, germán, és szláv filológia szakon, majd 1905-ben úgy döntött, hogy átjelentkezik a párizsi Sorbonne-ra. A külföldi diákévek alatt ismerkedett meg a szocialista eszmékkel, majd az orosz emigránsok révén az anarchizmussal. 1909-ben végül a dijoni egyetemen szerzett jogdoktori címet. Doktori disszertációjában az osztrák probléma és a csehkérdés témakörével foglalkozott: történelmi szükségszerűségnek tartotta az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását, ám ekkoriban még a nemzetiségeknek járó autonómiát sem vetette el, mint lehetőséget. Jogi doktorátusát hazájában nem tudta elfogadtatni, ezért egy kereskedelmi akadémián kellett kisegítő tanári állást vállalnia. Pályájában a fordulópontot az 1911-es év jelentette, mikor a bécsi kultuszminisztériumtól egy éves ösztöndíjat nyert, így Franciaországba és Angliába utazhatott, ahol a szociológiát és a politológiát behatóan tanulmányozhatta. 1913-ban, hazatérése után a Károly Egyetemen alkalmazták magándocensként.

T. G. Masaryk művei nagy hatással voltak rá, s miután személyesen is megismerkedtek, együttműködésük még több lehetőséghez juttatta. Az addig a tudományos életben jeleskedő fiatalemberből a nagy világégés formált politikust. Az előállt nemzetközi helyzetben ugyanis meglátta a lehetőséget arra, hogy elképzeléseit megvalósítsa, s ennek a koncepciónak az alapvetése az Osztrák–Magyar Monarchia pusztulásában gyökerezett. Így írt erről háborús emlékirataiban: „A háború, melynek kitörését elsősorban Ausztria–Magyarország idézte elő 1914-ben, meglepett mint politikai világesemény, jóllehet személyileg nem lepett meg, mert politikailag, filozófiailag és erkölcsileg felkészültem rá.” A háború kitörésekor a cseh katolikusok többsége kitartott a Monarchia mellett, de a feltétel nélküli, kitartó hűséget sokan kétségbe vonták: 1914. szeptember 4-én összeesküvés vádjával letartóztatták a Monarchia egyik legélesebb hangú bírálóját, Václav Klofác-ot. T. G. Masaryk így titokban kezdte meg szervezkedését, amihez 1914 őszén csatlakozott Beneš is. Masaryk 1915. februári távozása után hamarosan követte őt az emigrációba, így az I. világháború idején kisebb-nagyobb megszakításokkal külföldön tartózkodott. Emigrációjának első időszaka 1915 szeptemberétől 1916 márciusáig tartott, amikor arra törekedett, hogy kitörjenek az ismeretlenségből: külföldi értelmiségi körökben lobbyzott, megkezdte a párizsi cseh emigráns központ kiépítését, amely rövidesen a szervezkedés motorjává vált. A terep nem volt számára idegen, hiszen több évet élt már korábban Franciaországban. Utólag így értékelték tevékenységét: „Jelentős része volt abban, hogy a francia közvélemény megtelt német gyűlölettel, s ennek igazolását a szláv probléma rendezésében kereste.” Szabadkőműves körökbe is bejárása volt, akiknek legfőbb célja Európa köztársaságokká alakítása volt. A háború első két évében az Egyesült Államokban létrejött Szlovák Ligával is kapcsolatba került. A politikai-diplomáciai kapcsolatok kiépítése a családi kapcsolatok révén még gördülékenyebben ment végbe: Masaryk felesége ugyanis amerikai volt, Beneš testvére, Vojta pedig már egy ideje ott élt. 1916 februárjától kezdtek megmutatkozni az eredmények: megválasztották az újonnan létrejött Csehszlovák Nemzeti Tanács titkárává, és sikerült megnyernie Briand francia miniszterelnököt is. Nemcsak az agitáció (egyetemeken tartott előadások a Monarchia felosztásáról), hanem a sajtóban kifejtett propagandamunka is meghozta gyümölcsét: az antantújságokban és saját szerkesztésű folyóiratokban publikált (Le Monde Slave), szó szerint Ausztria–Magyarország szétzúzása mellett érvelt és az önálló csehszlovák állam létrejöttét propagálta, ami az antant érdekeit is szolgálta. Egyik törekvésén, hogy létrehozzon egy önálló csehszlovák hadsereget, az 1917-es esztendőben dolgozott. Alapvetően egy félig katonai jellegű osztagot kívánt létrehozni csehszlovák hadifoglyokból. Közben megszületett Oroszországban a Csehszlovák Légió, amelynek ügyében 1917 májusában Masaryk személyesen járt el. A háború menetének megváltozása miatt az osztrákok különbékével is kísérleteztek, ami keresztülhúzta volna a csehszlovák terveket. Beneš azonban tovább dolgozott a hadseregszervezésén, amelyet Cognac városában helyeztek el. A létszámot az orosz utánpótlás segítségével fokozatosan növelték 1918-ban is, így hadseregszervezés gyors ütemben haladt előre (1918 nyarán ez 4 ezredet tett ki, kb. tízezer fővel).

A csehszlovák egységtörekvések terveit a háború utolsó évében sikerült tető alá hozni. A pittsburghi egyezményben 1918. május 30-án megszületett a nyilatkozat a csehek és a szlovákok közös államának létrehozásáról. Az antanthatalmak 1918. július 13-án a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot legitimnek ismerték el, ezt később sikerült ideiglenes kormánnyá átszervezni. 1918. október 30-án, fél évvel a pittsburgi nyilatkozat után kikiáltották a Csehszlovák Köztársaságot. Benešék sikerének kulcsa legfőképpen az volt, hogy a francia és angol Monarchia-ellenes vonallal együttműködve el tudták érni, hogy az antant döntéshozóit meggyőzzék egy közép-európai szövetségi és biztonsági rendszer létrehozásának szükségességéről, aminek előfeltétele volt a Monarchia szétzúzása és nemzeti államokká szervezése.

Hollósy Katalin