BALASSAGYARMAT, A LEGBÁTRABB VÁROS

A politikai értelemben inkompetens Károlyi Mihály és kormánya baklövéseit néhány tucat bátor balassagyarmati polgár megelégelte, és saját kezébe vette városa sorsának alakulását. A vasutasok, diákok, köztisztviselők bátran álltak ellen a benyomuló csehszlovákoknak, s diadalt arattak: Balassagyarmat magyar maradt.

Az első világháború darabokra törte a közép-európai mesebirodalmat, az Osztrák–Magyar Monarchiát, benne az ezer éves Magyar Királysággal. A padovai fegyverszünet és a trianoni békediktátum 1920-as aláírása között azonban számtalan politikai fordulat, fegyveres megmozdulás, és vörös diktatúra bontakozott ki a Kárpát-medencében. A Károlyi Mihály vezette politikai hatalom 1918 őszén minden tekintetben kiszolgálta a győztes antantot, illetve az önfeladás határát jócskán túllépve a szomszédos államok, nációk érdekeit vette figyelembe, a magyarság szempontjait hátrébb sorolva. A „vörös gróf” félve attól, hogy a béketárgyalásokon Magyarország pozícióit ronthatja egy esetleges fegyveres önvédelem, mindennemű ellenállást került, így például Trencsén és Losonc is a csehszlovákok kezére jutott. Az éppen megszülető cseh és szlovák állam azonban nem tekintette fontosnak az általa annektált területeken a nemzetiségi önrendelkezést, így a saját közigazgatásukat, nyelvüket erőszakolták rá a helyi lakosságra.

1919. január 14-én az Augustin Lauka főhadnagy vezetésével Balassagyarmatra benyomuló Cseh Légió azonnal megkezdte a szokásos forgatókönyv végrehajtását: a vasútállomás, a posta, a laktanya és a városháza elfoglalását követően azonnal kimondták az impériumváltást (mintha ez a lelkekben ilyen egyszerűen végrehajtható lett volna), és mindenkitől feltétlen hűséget követeltek. Jellemző, fölöttébb abszurd epizódja a megszállásnak, hogy a Magyar Királyi Államvasutak helyi alkalmazottaitól is megkövetelték a szlovák nyelv használatát, annak dacára, hogy szlovák, gyakorlatilag nem élt a városban. A település élére zsupánt neveztek ki, mégpedig a magyar felmenőkkel bíró – ám elszlovákosodott – Blazovszky Lajos ügyvéd személyében, aki a város vezetése felett hatalmat gyakorolt, így minden tekintetben a megszállók akarata érvényesült. Mindezt annak ellenére megtehették, hogy a Cseh Légió 1919-ben komoly katonai potenciállal nem rendelkezett, tehát a térség bármelyik reguláris hadereje könnyedén legyőzhette volna.

A balassagyarmati tisztviselők január 27-én titokban megállapodtak az ellenállásról, eszmei vezetőjük Rákóczi István kormánybiztos volt. Két nappal később az addig rejtegetett fegyvereket (zömében maroklőfegyverekről beszélhetünk) az ellenálláshoz csatlakozottak előszedték rejtekeikből és a megszállók ellen fordították. A helyi lakosság részvétele mellett a Magyarnándor mellett állomásozó honvédalakulat is csatlakozott a felkeléshez. Támogatásukkal ostrom alá vették a laktanyában állomásozó cseheket, akik Augustin Lauka elestét követően pánikba estek, és a felbátorodott lakosság szívósságát látva kivonultak a városból. A hősiesen küzdő polgárok közül tíz fő áldozta életét városáért, bebizonyítva azt, hogy ha egy nép nem adja fel önrendelkezését, kezébe veszi saját sorsát, nem pedig mások jóindulatában bízik, akkor a siker igenis elérhető.

Sajnálatos módon – a soproni népszavazást leszámítva – a balassagyarmati polgárok küzdelme egyedi eset volt, nem követte országos méretű akció, bár a Nógrád vármegyeiek példája bemutatta, hogy az ellenség szívós ellenállást tapasztalva feladja eredeti terveit (a borsodi szénmedence elfoglalása), és visszavonulót fúj. Megjegyzendő, hogy az 1919 januári akcióhoz hasonlóakkal a trianoni határok igazságosabb meghúzását is el lehetett volna érni a versailles-i tárgyalóasztalnál.

A balassagyarmati hazafiak emlékére a magyar országgyűlés (a rendszerváltoztatást követően) a városnak a Civitas Fortissima, vagyis a legbátrabb város titulust adományozta. Tisztelet a hősöknek!                      

                                                                                                                      Szabó Ákos