AZ ÚJJÁÉPÍTÉS IDEJE

A gazdaságilag és lelkileg összeroppant trianoni Magyarországból Bethlen István néhány év alatt stabil, prosperáló és pozitív jövőképpel bíró államot teremtett.

Az I. világháborút követő felfordulás után az első feladat a megtépázott államforma rendezésének kérdése volt. Az új Magyarország 1920-ban nem csupán államfőt, de államformát is választott. A „király nélküli királyságot” a győztesek oldalán megmosolyogták, magát az államformát idejétmúltnak tartották. Az 1920-ban hatalomra kerülő régi-új politikai elit azonban helyesen látta, hogy az új magyar államot csak a Szent Korona-tanra alapozva lehet felépíteni, a Szent Korona ugyanis a teljes magyar társadalmat megtestesíti, annak nevében uralkodik – ezt a korabeli társadalom így gondolta. Így a mindenkori koronás fő, vagy az ő helyettesítője, a kormányzó, csupán annak akaratát hajtja végre. Erre az eszmére alapozva sikerült biztos alapon nyugvó politikai főhatalmat kialakítani Magyarországon, amelynek köszönhetően a társadalom ereje nem a négy-öt évenként ismétlődő választási küzdelmekben merült ki, hanem az újjáépítésbe fektették.

A kormányzói tisztségre a Nemzetgyűlés 1920. március 1-én Horthy Miklós altengernagyot, a közös flotta utolsó parancsnokát választotta meg. Horthy nem csupán a magyar társadalom béke és nyugalom iránti vágyát testesítette meg a sikeres, határozott és keménykezű tengerésztiszt személyében, de bírta a győztes hatalmak támogatását is, akik tudták, hogy Horthyval egy olyan vezető kerül Magyarország élére, akinek elsődleges célja a stabilitás megteremtése. (Az ország törvényes uralkodója, IV. Károly 1921 húsvétján és októberében két alkalommal próbálta restaurálni trónját, de ez a kormányzón, a kisantant mozgósításán és az ellenérdekelt francia, illetve brit érdekeken megbukott.)

Bethlen Istvánt 1921. április 14-én nevezte ki a kormányzó miniszterelnöknek, amely tisztet egy évtizeden át betöltve a kül- és belpolitikai stabilitás megteremtésével fémjelzett, nemzeti-konzervatív konszolidációs korszak fűződik a nevéhez. A rendkívül nehéz körülmények ellenére 1920 után sikerült rendezni az ország helyzetét. „Letagadhatatlan tény, hogy Bethlen István grófnak a külső és belső konszolidációt sikerült megteremtenie és az országot a legnagyobb megpróbáltatások közepette sikerült a jövő számára megóvnia és megerősítenie” – írta 1937-ben a különben ellenzéki Makkai János.

Miniszterelnöksége első évében – legitimista érzelmei ellenére – reálpolitikusként kezelte a királykérdést és sajnálkozások közepette, de meghiúsította IV. Károly király második visszatérését, majd keresztülvitte a Habsburg-ház trónfosztását. „Ma nem büntetni, hanem építeni és gyógyítani kell” – fogalmazta meg a társadalmi konszolidáció alaptételét. A vörös terror felelőseinek bírósági úton való megbüntetésével és ezzel egy időben a különítményesek leszerelésével jogbiztonságot teremtett, kiegyezett a szociáldemokrata ellenzékkel (Bethlen–Peyer-egyezmény, 1921), amelynek értelmében utóbbiak a legalitás keretein belül szabadon szervezkedhettek és először ülhetett szociáldemokrata képviselő a magyar parlamentben. A kisgazdákkal való egyesülés révén az Egységes Párt létrehozásával (1922), valamint a szélsőségek kiszorításával egy évtizedre szóló szilárd belpolitikai helyzetet alapozott meg.

Bethlen a nyugati típusú tömegdemokrácia kialakítását időszerűtlennek tartotta, de a korlátozott népképviseleten alapuló parlamentarizmus mellett minden ellentétes nyomásgyakorlás dacára kitartott. Konzekvensen tartotta magát már 1922-ben kifejtett véleményéhez is, mely szerint „nincs itt szükség semmiféle fasizmusra”. 1921 és 1930 között a nyílt, cenzusos, nőkre és férfiakra – ugyan más-más paraméterek szerint – egyaránt érvényes választójog értelmében az összlakosság közel 30 százaléka volt választóképes Magyarországon. Ugyanekkor Franciaország lakosságának 28 százaléka rendelkezett választójoggal, két szomszédunk közül a délszláv királyság negyede, Románia népességének pedig csak ötöde szavazhatott. Más, nyugati országoktól eltérően – mint például Franciaország, Olaszország vagy Svájc – Magyarországon 1920-tól a nők a szavazóurnákhoz járulhattak, a Képviselőház első női képviselője is ekkor jutott be, a konzervatív–legitimista nőpolitikus, Slachta Margit szociális nővér személyében.

Bethlen pragmatikus külpolitikája folyományaként az országnak sikerült kitörnie a diplomáciai elszigeteltségből, legfőbb törekvése pedig mindvégig a trianoni határmódosítások elérése maradt. A kormányfő úgy vélte: „Csonka-Magyarország határai sem másoktól független politikai létet, sem önálló gazdasági életet hosszabb időre nem biztosítanak a magyar nemzet számára.” 1921-ben sikerült különbékét kötni a versailles-i békerendszert el nem ismerő Amerikai Egyesült Államokkal, és túszegyezmény keretében sikerült hazahozni a Szovjet-Oroszországban fogvatartott magyar hadifoglyokat. Bethlen elérte a szerbek által még 1921-ben is megszállás alatt tartott Pécs, Baja és Baranya megyei vonzáskörzetük felszabadítását, valamint a Sopron környéki népszavazás kiírását és sikeres lebonyolítását. Megszervezte a pozsonyi egyetem Pécsre, valamint a kolozsvári egyetem Szegedre telepítését. A kisantant nyomása ellenére óriási diplomáciai sikerként könyvelhették el 1922-ben Magyarország felvételét a Népszövetségbe, amelyet két évvel később – ismét a kisantant sikertelen támadásai közepette – követett a népszövetségi kölcsön folyósítása is. Tántoríthatatlanul fenntartott angol orientációja mellett 1927-ben magyar–olasz barátsági szerződést kötött, és közeledett a weimari Németország felé is. A ’20-as évek közepétől sikerült a délszláv királysággal normalizálni a kapcsolatokat, míg az 1921-es határvita ellenére Ausztriával mindvégig jó viszonyt ápolt Magyarország.

A Bethlen-féle konszolidáció gazdasági szanálást is jelentett. A Nemzeti Bank 1924-es létrehozása, a 250 millió aranykoronás népszövetségi hitel felvétele (1924), az Európa egyik legstabilabb valutájának számító Pengő bevezetése (1927) és az új vámrendszer kidolgozása által stabil és kiszámítható pénzügyi alapokra helyezték az ország gazdaságát. A jelentős iparfejlesztésnek és az élénk külkereskedelemnek is köszönhetően 1929-re a magyar GDP 18 százalékkal haladta meg a háború előtti szintet. Magyarország a ’20-as években is agrárország maradt: 1920 és 1930 között a lakosság több mint fele élt az agráriumból, a nemzeti jövedelem átlagosan 38 százalékát pedig mindvégig a mezőgazdaság adta. Az ellenforradalmi rendszer első lépései között végrehajtott (korlátozott) földreform ugyan segítette a kisgazdák földhöz jutását, de a földkérdés mindvégig a Horthy-rendszer megoldatlan kérdése maradt, akárcsak a mezőgazdasági cselédek, az egykézés és néhány régió (Ormánság, Tiszazug, Viharsarok) összetett problémája. Magyarország kivitelének 35–60 százaléka származott nyersanyagok eladásából 1920 és 1930 között. Bár a külkereskedelmi mérleg ekkoriban mindvégig negatívan alakult, folyamatosan nőt a forgalom és javult az export–import arány a kivitel javára.

Bethlen fontos célnak tartotta a középosztály megerősítését, szociális intézkedései ugyanakkor az ipari munkásságnak is kiemelkedően kedveztek. Ellenezte az átfogó földreformot, de kötelező nyugdíj- és betegbiztosítást vezetett be. Lakásépítési programja eredményeként 290 ezer új lakóház épült. Közegészségügyi reformja következtében a százezer lakosra jutó orvosok száma megduplázódott, negyedével nőtt a kórházi ágyak száma és szignifikánsan csökkent a csecsemőhalandóság. Javult az ország motorizációja is: a ’20-as évek középső harmadában a személygépkocsik száma majdnem négyszeresére, a tehergépkocsiké kerek ötszörösére, a motorkerékpároké pedig tizenkétszeresére nőtt.

A kormányfő Klebelsberg Kunó kultuszminiszterrel karöltve sikeres kultúrpolitikát folytatott: 3500 új népiskolai tantermet építtetett, kormányzása 15-ről 10 százalékra csökkenő analfabetizmust és mindemellett élénk felsőoktatási életet eredményezett, a vidéki városokban is. Az 1919/20-as és az 1929/30-as tanév között a népiskolák száma ötödével nőtt, akárcsak az itt tanulók létszáma. A középiskolai oktatásban részesülők száma egy évtized alatt szintén 120 százalékkal nőt, és az érettségivel rendelkező nők száma a végzettek immár több mint ötödét tette ki. Bethlen István kormányzása alatt törölték el (1928) a még 1920-ban bevezetett, elsősorban a magyar zsidóságot diszkrimináló numerus clausus rendelkezést. (Ilyen törvény alkalmazására egyébként számos példa volt a korban: Romániában 1926-ban, Németországban 1933-ban, Lengyelországban 1937-től vezettek be hasonlót, az Amerikai Egyesült Államok egyetemein a ’20-as években volt érvényben ilyen, sőt Kanadában egészen a ’40-es évekig.) A gazdaságilag és lelkileg összeroppant trianoni Magyarországból Bethlen István néhány év alatt stabil, prosperáló és pozitív jövőképpel bíró államot teremtett.

A Bethlen-konszolidáció az ország igencsak negatív 1920-as induló mutatóit egy évtized alatt vagy legalább stabilizálta, vagy jelentősen javította. Itt nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy az ország ekkora már túl volt a világháborús vérveszteségen (valamint a nyomában járó nélkülözéseken, ellátási hiányokon és járványon), az 1918 és 1920 közé eső zavaros időszakon (benne forradalommal–ellenforradalommal, bolsevik puccsal, megszállással, rablással és kifosztással) és a békediktátum drámai veszteségein, továbbá a rákövetkező ellátási akadozásokon és a magyar menekültek befogadásán.

Az 1929-es gazdasági világválság visszavetette az elért eredményeket, a sorozatos megszorító intézkedések által indukált elégedetlenség miatt 1931 augusztusában Bethlen lemondott. Többé nem vállalt kormányzati tisztséget, de Horthy bizalmasaként jelentős szerepe maradt a magyar politikai életben. 1939-ben a Felsőház örökös tagja lett. A ’30-as években Budapesten az a mondás járta, hogy két dolgot nem lehetett pontosan tudni: hogy mit tartalmaz a Pick szalámi, és hogy mit forgat a fejében Bethlen. A náci megszállás idején a kollaboránsok üldözése elől bujkáló volt kormányfőt a II. világháború után a szovjetek elhurcolták. A 20. századi magyar államférfiak sorában Tisza István és Antall József között említendő Bethlen István 1946-ban egy moszkvai börtönkórházban hunyt el.

(Az írás elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönetet mondok Balogh Gábornak és Virágh Ajtonynak.)

Békés Márton