AZ INDIAI-ÓCEÁN KALÓZAI

A német haditengerészet legjelentősebb tengerentúli kikötője a Sárga-tenger partján elhelyezkedő Csingtao városában volt, és innen indult kalandos útjára az SMS Emden könnyűcirkáló 1914 nyarán.

1914 augusztusában megkezdődött az ellenségeskedés az Orosz Birodalommal, Spee gróf admirális parancsnoksága alatt egy négy hajóból álló (SMS Scharnhorst és SMS Gneisenau cirkálók, SMS Emden könnyűcirkáló és a Titania kísérő gőzös) kötelék indult dél-tengeri útjára. A kelet-ázsiai flotta parancsnoka tisztában volt vele, hogy túl kevés hadihajó áll rendelkezésére ahhoz, hogy megvédhesse a csendes-óceáni német érdekeltségeket a brit, ausztrál, orosz és japán flottával szemben, ezért a gyors Emdent augusztus 14-én az Indiai-óceánra küldte, hogy megzavarja a kereskedelmi útvonalakat. A könnyűcirkáló augusztus 29-én átkelt Bali és Lombok szigete között és északnyugati irányba Jáva és Szumátra szigetei mellett elhaladva az Andaman-szigetekhez ért. Egy hónap leforgása alatt nyolc ellenséges hajót tartóztatott fel vagy süllyesztett el. A burmai Rangoon felé vette az irányt, itt feltartóztatott egy gőzöst, amelynek személyzetét szabadon engedték. Szénfelvételt követően a hajó az indiai Madrász felé fordult, itt rendkívüli sikert aratott: lövéseket adott le a Shell olajvállalat érdekeltségeire (a Shell a háborúban a Brit Expedíciós Erők legfőbb üzemanyagellátója és a brit légierő egyetlen üzemanyagszállítója volt illetve összes hajóját a Brit Admiralitás alá rendelte) és brit tengerparti ütegekre. A császári sajtóban az akció hatalmas visszhangot és üdvrivalgást váltott ki. Az Emden ezt követően Ceylon szigetének környékén folytatta a kalózkodást, itt elsüllyesztett illetve feltartóztatott négy hajót, amelynek kapitányai később elismerően nyilatkoztak a korrekt német eljárásról, amelyet a hajók elfoglalása során és a foglyokkal szemben tanúsítottak. Chagos Archipelago szigetcsoport majd a Maldív-szigetek térségében folytatták tevékenységüket, amikor október 10-én elfogtak egy brit távíró üzenetet, amely az Indiai-óceán keleti térségét biztonságos útvonalnak tartotta. Mielőtt azonban a Bengáli-öböl felé vették az irányt, október 15 és 20-a között elsüllyesztettek vagy elfogtak 7 ellenséges hajót. Ebből legnagyobb zsákmányuk a Buresk angol szénszállító gőzös volt mintegy 6000 tonna jó minőségű walesi szénnel megrakodva. A szenet a Nikobar-szigeteken rakodták át, az elfoglalt gőzösnek pedig kijelöltek egy várakozási helyet. Ezután az Emden toronyiránt haladt a Maláj-félszigeten lévő Penang irányába, amit október 28-án a hajnali órákban ért el. Észrevétlenül bejutott a kikötőbe és megtorpedózta a Samtsug orosz cirkálót, amely rövidesen kettétört és elsüllyedt. A kikötőt elhagyva először szembe találkoztak a francia Mosquet torpedórombolóval és a Fronde rombolóval, előbbit sikerült elsüllyesztenie és túlélőit felvenni, néhány órával később pedig sikeresen lerázta a Fronde-ot. A Mosquet túlélőit Szumátrára egy kórházba küldték egy elfogott brit szállítóhajó fedélzetén.

Az Emden kapitánya, Karl von Müller következő elképzelése a Kókusz (Keeling)-szigetek távíróállomásának megsemmisítése volt, hogy megzavarja a térség hajóforgalmát Indiától Ausztráliáig és magára vonja jelentős ellenséges erők figyelmét, ezután pedig Kelet-Afrika felé vette volna az irányt, ahol a Königsberg cirkáló ekkorra már harcképtelenné vált. Ez volt az Emden utolsó útja.

1914. november 9-én reggel a könnyűcirkáló az atoll főszigetétől északra található Direction-sziget mellett, majd az ötven fős partraszálló egység egy gőzhajtású és két egyárbocos csónakon elérte a szigetet. Az osztagot Hellmuth von Mücke, az Emden főhadnagya vezette, fegyverzetük kézifegyverek és négy géppuska volt. Az egység sikerrel lerombolta az adótornyot, ami viszont még éppen le tudott adni egy vészjelzést. Az Emden matrózai ekkor úgy gondolták, a legközelebbi ellenséges hajó 250 tengeri mérföldnyire tartózkodik, ezért a Buresket odarendelték szénfelvételre. Egy közelben tartózkodó ausztrál konvoj azonban észlelte a vészjeleket, és néhány hajója a szigetekhez sietett. Az Emden későn vette észre, hogy nem a Buresk, hanem az ausztrál HMAS Sydney könnyűcirkáló füstjeleit látja, amelynek fegyverzete jobb volt, mint a német könnyűcirkálónak (10,5 cm-es ágyúival szemben 15 cm-esek sorakoztak fel), így a Sydney szabályszerűen rommá lőtte az Emdent, a nagy távolság miatt pedig a torpedóvetőkkel is hasztalanul próbáltak visszalőni. Az ütközetben a 314 fős német legénységből 133 fő elesett, 49 súlyosan megsebesült. Von Müller kapitány korallzátonyra vezette hajóját, legénysége pedig szétverte a megmaradt használható berendezést, hogy azok ne kerüljenek az ellenség kezére. November 10-én a Sydney egy kis egysége partra szállt a Direction-szigeten, de ott nem találtak német tengerészeket. A kapitányt és a megmaradt legénységet Ceylonra szállították. Von Müller a háború hátralevő részét fogolytáborban töltötte, Németországba csak 1918 októberében tért vissza, nem sokkal a háború vége előtt. Elléptették és kitüntették a Pour le Mérite-tel, de 1919 elején rossz egészségi állapota miatt leszeret a haditengerészettől. 1923-ban halt meg, nagy valószínűség szerint a malária szövődményeinek hatásaitól.

Von Mücke és egysége a szigeten rekedt és esze ágában sem volt megadnia magát. Elfoglaltak egy háromárbocos vitorlást, az SMS Ayesha-t, amely a sziget mellett horgonyzott, azzal nagy nehézségek árán 1914. december 13-án sikerült kikötniük a Holland Kelet-Indiában található Padangban. Mivel Hollandia semleges volt a háborúban, így von Mücke-t és legénységét nem tartóztatták le, de 24 órán belül el kellett hagyniuk a kikötőt. A főhadnagy megtudta, hogy az Oszmán Birodalom a Német Császárság oldalán belépett a háborúba (1914. október 29.) és elhatározta, hogy Arábián és az Oszmán Birodalmon keresztül hazajut. A német konzul segítségével sikerült megállapodnia egy német szállítóhajóval, amely fedélzetére vette a tengerészeket. Jemenben partra szálltak, majd hosszú és kalandos úton, többszöri beduinokkal és felkelőkkel folytatott tűzpárbajt követően 1915. május 23-án megérkeztek Isztambulba. Von Mücke leadta jelentését az isztambuli haditengerészeti parancsnoknak, miszerint az SMS Emden partraszállt egysége – 5 tiszt, 7 altiszt és 37 matróz – szolgálatra jelentkezik.

A főhadnagy számára még nem ért véget a háború: von Mücke szolgált az Eufráteszen és a Dunán. A háború után csatlakozott a Német Munkáspárthoz (később Nemzetiszocialista Német Munkáspárt), amelynek Szászországi országgyűlési képviselője lett 1926-ban. 1929-re kiábrándult a náci eszmékből, szembehelyezkedett Hitlerrel, elhagyta a pártot és a pacifizmus felé fordult. Háborús élményeit Az Emden és Az Ayesha című könyveiben örökítette meg.

Farkas Sebestyén Lőrinc