AZ ELSŐ HARCKOCSI

Az Osztrák–Magyar Monarchia tisztje találta fel a harckocsit. Az új fegyvert a britek vetették be először.

A világtörténelemben 1916. szeptember 15-én került sor első ízben harckocsik alkalmazására, ekkor vetették be a britek Mark I. típusú tankjaikat, s ennek köszönhetően magukat tartották a harckocsi feltalálóinak, valójában azonban Günther Burstyn, a császári- és királyi hadsereg főhadnagya már 1911-ben előállt harckocsijának tervével.

Burstyn főhadnagy 1903-ban az osztrák–magyar haditengerészeti erők pólai távirodaszolgálatát vezette, ekkor vetődött fel benne a gondolat, hogy nem csak tengereken, hanem szárazföldön is lehetséges volna nagy űrméretű lövedékekkel támadó páncélozott járművekkel megközelíteni az ellenséget. Alapvető elgondolása tehát egy „szárazföldi cirkáló” építése volt, ezen kívül tisztában volt vele, hogy a Daimler-féle, páncéllal ellátott gépkocsi (az első páncélgépkocsi) képtelen utakon kívül közlekedni, különösen nem puha talajon vagy akadályokkal átszegdelt terepen. Ezen probléma áthidalására a hernyótalpat kívánta volna alkalmazni, amelyet eredetileg az Egyesült Államokban traktorokon alkalmaztak, feltalálója után (Benjamin Holt) pedig a járműveket Holt-traktornak nevezték. A szerkezetet két pár vezetősínnel kívánta ellátni (azon „támogató kerekekkel”), amely nem csak a sebesség növelésére, de a lövészárkok feletti közlekedés könnyítésére is alkalmassá tették volna a könnyűharckocsit, így az nehezebb terepen elérte volna az 5–8 km/órás sebességet, országúton pedig akár 20–30 km/órás végsebesség sem lett volna elképzelhetetlen. Védőpáncélja elegendő lett volna ahhoz, hogy gyalogsággal szemben megvédhesse három fős kezelőszemélyzetét, a forgatható lövegtoronyba épített 47 mm-es Skoda-által kifejlesztett ágyújával pedig sikeresen támogathatta volna a gyalogságot a nagy világégés folyamán.

A főhadnagy találmánya megfelelt a feladatoknak és az elvárásoknak, amelyeket vele szemben a kor harcászata támasztott: bármilyen terepen képes a haladásra, minden akadállyal képes megbirkózni úgy, hogy eközben személyzete ne kényszerüljön a jármű elhagyására. Országúton gyors mozgást ér el, gyorstüzelő ágyúja pedig képes az ellenséges ütegek és gépfegyverek páncélzatának leküzdésére, gyalogsági fegyverzettel és srapnellel szemben a kezelőszemélyzetnek a könnyűpáncélzat védelmet nyújt.

Bármennyire korszerű és reális volt Burstyn terve, a hadügyminisztérium elutasította, mégpedig a következő indoklással: „Az előttünk fekvő tervezetet elsősorban gépkocsi szempontjából kell véleményezni, minthogy újszerű, terepen való haladásra képesített gépkocsiszerkezetet mutat be. Egyelőre mellékes, hogy a jármű löveg szállítására, vagy valamely más célra vétetik-e igénybe. Ezért a terv a gépkocsi-ügyek vezetőjének küldetik át, kinek véleménye a mellékelt megjegyzésből látható. Ennek a véleménynek alapján az előttünk fekvő terv nem alkalmas arra, hogy a hadvezetőség költségén kipróbáltassék.” Bizonyos városi legendák szerint maga Ferenc József vetette el az osztrák–magyar tank ötletét, mondván: a lovasság gyorsabb és hatékonyabb. Érdekes, hogy ez idő tájt Oroszországban Vaszilij Mengyelejev nehézharckocsijának tervezete is elutasításra került. Összességében figyelemre méltó, ha a következő számadatot vesszük górcső alá: többek között a fent említett elutasítás következtében 1918-ra a központi hatalmak csupán 20 darab harckocsit voltak képesek szembe állítani az antant közel 4600 tankjával – ami ez jelentősen befolyásolta a háború végső kimenetelét.

Bár Burstyn terve kisebb módosításokkal kivitelezhető lett volna, amit harcászatilag is megfelelő érvekkel támasztott alá, ő sem lehetett próféta saját hazájában. Később kísérletet tett rá, hogy szabadalmaztassa formatervezését, de a világháborút lezáró békerendszer több pontban is lehetetlenné tette vállalkozásának sikerét. A feltaláló névtelenségbe burkolózva 1945 áprilisában, szovjet fogságtól tartva öngyilkosságot követett el.

Farkas Sebestyén Lőrinc