A Vörös térkép

101 évvel ezelőtt, 1919. február 21-én jelent meg először nyomtatásban Teleki Pál Vörös térképe, amihez nagy reményeket fűztek a béketárgyaláson hazánkat képviselő politikusaink.

1920. január 16-án Apponyi Albert híres védőbeszédét követően, a Teleki Pál vezette szakértői csapat által megalkotott térképet mutatta be a békekonferencián. Ez volt az első olyan dokumentum volt, amelyet az antant képviselői, a trianoni béke előkészítő bizottsága is megszemlélt. A francia Carte rouge néven híressé vált térkép az 1910-es népszámlálás adatai alapján készült. Teleki a magyar népességet vörös színnel jelölte, amit a figyelemfelkeltés legfőbb eszközének szánt.

A vesztes első világháború után nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország területeket fog veszíteni, ennek kivédésére Teleki Pál a Magyar Földrajzi Társaság egyik meghatározó alakjaként egy olyan térképet álmodott meg, amit döntő bizonyítékként lehet majd bemutatni a béketárgyaláson. Fontos szempontnak számított, hogy ne csak a politika, hanem a tudomány eszközét is latba vetve érvényesülhessenek a magyar érdekek a győztes nagyhatalmak képviselői előtt. Az ötlet akkor merült fel először Telekiben, amikor 1918 november végén spanyolnáthával ágynak esett. Így nyilatkozott erről később: „Ha meg nem betegszem, a Hadigondozóban végzett sok munkám mellett aligha csináltam volna meg valaha”.

Ez a fajta módszer a nemzetközi térképészet számára addigra ugyan már ismert volt, mégis Teleki Vörös térképe a világon az elsők közt szerepelt, úttörőnek számított: a Kárpát-medence etnikai megoszlását úgy emelte ki, hogy a peremterületeket, azaz a hegyvidékeket fehéren hagyta, a belső területeket, ami a lakott területeket, városokat jelölte, vörös színnel hangsúlyozta. Célja ezzel az volt, hogy a népsűrűséget jól láthatóvá tegye, az egybefüggő vörös szín pedig éles kontrasztként felhívja a figyelmet arra, hogy mely részeket kell meghagyni a jövőbeni határok meghúzásánál. A térkép megalkotásának munkálatairól így írt: „Olyan térképet igyekeztem csinálni, amely nem komplikált, áttekinthető, és a laikusnak is rögtön mindent megmagyaráz. A feladat ez volt: aránylag annyi színmennyiség legyen csak a térképen, amennyi nemzetiség az illető területen tényleg él, és minden nemzetiség lélekszámaránya megfelelő viszonyban legyen a neki juttatott szín mennyiségével. Azt a tételt állítottam fel, hogy egy négyzetmilliméter terület az én térképemen megfelel száz embernek. Akkor azután körzővel és plajbásszal a kezemben egész nap háromszögeket és négyszögeket méricskéltem, szövetkezve báró Nopcsa Ferenc barátommal, Magyarország egyik legkitűnőbb geológusával. Január elejére készen voltunk. A munka hat hetet vett igénybe”. A Vörös térkép 1919 januárjára készült el, létrehozásának munkálataiban oroszlánrészt vállalt nemcsak a Magyar Földrajzi Társaság, hanem az Iparművészeti Főiskola, a Statisztikai Hivatal, a Kereskedelmi Minisztérium, és egyéb más intézmények is.

A Magyar Földrajzi Társaság tudósai szintén azon fáradoztak, hogy miként lehetne megőrizni az ország területi épségét. 1918 végén a társaság jeles geológusát, id. Lóczy Lajost választották meg a Tevél (Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája) élére. Viszonylag rövid idő alatt a liga nagy népszerűségre tett szert, egymillió tagot számlált. A szervezet a győztes nagyhatalmak, különösen a párizsi békekonferenciára nagy befolyással bíró képviselőinek tájékoztatására helyezte a hangsúlyt. Az ország területének megcsonkítása ellen tiltakozva propagandaanyagokat készített, tüntetéseket, tömeggyűléseket szervezett. József Attila Nem, nem soha! című versét használta fel később a Területvédő Liga kisebb módosítással saját jelszavának megalkotásához („Nem! Nem! Soha!”).

A Területvédő Liga propagandaanyagai közé is bekerült a térkép három változata, amelyeket egy angol nyelvű memorandum mellett küldtek meg a határon túlra, abban bízva, hogy a brit diplomácia kezébe jut majd. Sajnos ez a kísérlet nem járt eredménnyel.

A magyar Vörös térkép 1920. január 16-án került az antant döntéshozóinak asztalára. Apponyi Albert védőbeszédének megtartása után Lloyd George kérdéssel fordult hozzá, ami az elszakított területeken élő magyarokra vonatkozott. Apponyi 1933-as visszaemlékezésében így írt erről: „Szerencsére jó előre felkészültem az ilyenfajta kérdésekre: nálam volt Teleki Pál kitűnő etnográfiai térképe Magyarországról, s ezzel a kezemben odaléptem Lloyd George helyéhez; az összes főmegbízottak ugyancsak odasiettek és a térkép felett összebújva hallgatták magyarázataimat. Ezek nyilván némi kételyt ébreszthettek bennük ama viviszekció észszerűsége tekintetében, amelynek, megfelelő előzetes anatómiai ismeretek híján, szegény hazámat alávetették. Lloyd George még odasúgta nekem: »Nagyon ékesszólóan beszélt.« Mire én azt feleltem: »Ha szavaim ékesszólóak voltak, úgy az nem az én érdemem: maguk a tények beszélnek ékesszólóan.«” A zártkörű ülésen ugyan a sajtó nem jelenhetett meg, mégis hamar szárnyra kelt a hír, hogy Apponyi beszéde milyen nagy hatást gyakorolt. Két nappal később a magyar békedelegáció abban a reményben utazott haza, hogy sikerrel vették az első akadályt. Azonban a győztesek részéről a meghallgatás csupán az udvariassági kör része volt, valójában a döntés addigra már megszületett.

Nemcsak a magyar, hanem más nemzetek geológusai is készítettek térképeket saját elképzeléseik alátámasztására. Egy francia földrajztudós, Emmanuel de Martonne, aki maga is tevékeny részt vállalt a békekonferencia munkáiban, a románok elkötelezett híveként szintén megalkotta a maga „vörös térképét”. Ezen a román népességet emelte ki vörös színnel, s amellett érvelt, hogy Erdély magyarsága azért él olyan nagy számban ezen a vidéken, mert eredetileg asszimilálódott románok voltak. Érvelése során a székelyekről említést sem tett. Meglátása szerint a gazdasági vagy közlekedési vonatkozások fontosabbak egy ország működőképessége szempontjából, míg ezzel szemben a néprajzi elv másodlagos, háttérbe szorítható. Javaslatai a békekonferencia döntéshozóinál célt találtak, utólag látható, hogy az előbbi szempontok domináltak Magyarország határainak kijelölésénél is.

A Teleki által megálmodott térkép ütőképessége ellenére sem tudta megváltoztatni a békekonferencia döntéshozóinak véleményét. A nemzetközi földrajztudomány ezzel szemben nagyra értékelte a Vörös térképet. Nem sokkal később, 1924-ben Telekit a brit–török konfliktus kapcsán kérték fel egy nemzetiségi elvet bemutató térkép elkészítésére, aminek segítségével Moszul vilajet Irak részévé vált.

 

Hollósy Katalin

(A borítókép a Várkert Bazárban 2018 őszén megnyitott Új világ született c. kiállítás Szent korona-termében készült)