A HARANGOK BEVONULNAK

1915-re az elhúzódó totális háború, valamint a brit blokád okozta nyersanyagveszteség következtében a központi hatalmak fokozatosan átálltak a hadigazdálkodás rendszerére. Az államhatalom ellenőrzése alá vonta a nagyipari termelést, míg a nyersanyaghiány pótlásának jelentős részét a lakosságnál fellelhető fémeszközök, valamint a templomok harangjainak rekvirálásával próbálta orvosolni. A világháborúban a férfiakat követően a harangok is bevonultak.

A 20. század elején a világ réztermelésének több mint kétharmadát az Amerikai Egyesült Államok biztosította, így a brit blokád elvágta a központi hatalmakat, ennek a modern hadviselés szempontjából kulcsfontosságú fémnek a behozatalától. Az Osztrák–Magyar Monarchia rézszükségletének alig 8%-át tudta csak fedezni saját termeléséből, így a fémhiány már a háború első évében jelentősen megnehezítette a hadianyag utánpótlás biztosítását. Már 1915-ben sor került a fémből készült háztartási cikkek rekvirálására. A Népszava október 6-i tájékoztatása szerint: „Hadi célokra igénybeveszik és beszolgáltatandók a következő tárgyak: Tiszta nikkelből és vörösrézből: Főzőedények, fazekak, lábasok, serpenyők, kannák, sütőformák, főző-, gyümölcsbefőző (lekvár)-, fagylaltkészítő és egyéb üstök, sima, egyszerű asztali készletek, mint például tálcák, tálak, hűtők, gyertyatartók és más effélék.” A beszolgáltatandó termékek listájáról még hosszú sorokon keresztül tudósított az újság.

Természetesen volt lehetőség a fenti tárgyakon túl akár a rézkilincsek, csillárok, lámpák, bútorveretek vagy akár ékszerek beszolgáltatására is. Rövid időn belül civil kezdeményezésre lehetőség adódott e tárgyak háborús célokra való leadására. Az „Aranyat vasért!”, vagy éppen a „Rézmozsarat vasmozsárért!” jelmondatok a teljes társadalom előtt ismertekké váltak. A rekvirálás alá eső fémeket az 1915-ben létrehozott Fémközpont telepein adhatták le az állampolgárok. A gyűjtés sikeres volt, már az első évben több tonna réz gyűlt össze a telepeken.

Az elhúzódó többfrontos háború azonban ennél is több nyersanyagot követelt. Már 1915-ben felmerült a templomi harangok leszerelésének és beolvasztásának a gondolata. Ennek érdekében az év őszén felmérték az ország templomainak, rendházainak harangállományát, megjelölve a harangok pontos súlyát is. Hazai Samu honvédelmi miniszter végül 1916 márciusában körlevélben értesítette a magyarországi egyházmegyék főpásztorait a harangrekvirálás okairól és menetrendjéről. Nem maradt el a döntés kellő mértékű erkölcsi alátámasztása sem. Ebben még az ellenzéki Népszava is részt vett. „Fémet a hadseregnek! címmel, az alábbi sorokat olvashatjuk az újság 1915. szeptember 29-i vezércikkében: „Igaz ugyan, hogy a harangok állítólag a béke szavát hallatják és a békés munkára a testvéri szeretetre tanítják az embereket. Az egyház azonban már régen túltette magát ezeken a parancsokon és mindenütt megáldja a küzdő hadseregek fegyvereit, amelyek több vagy kevesebb szerencsével használják föl ezt az útravalót. A lényeg azonban az, hogy az egyháznak nem lehet kifogása a harangok fölhasználása ellen, mert a hadsereg védi meg a templomokat is az ellenségtől.” Nem maradhatott el a történelmi párhuzam sem: „Az a kívánság, hogy elsősorban a harangokat használják föl, már azért sem kegyeletsértés, mert az egész ország dicső tettnek tartotta Gábor Áronnak ágyúöntő működését, amikor a szabadságharcban a harangokból ágyúkat öntött és Erdélyt megtisztította a martalócoktól.” Rövid idő alatt több mint öt tonna rezet és ónt nyert a hadigazdaság a harangok „behívásából”. A behívóparancs kis idővel később az orgonasípokat is elérte.

Csak egyetlen példa az arányok érzékeltetése kedvéért: az erdélyi, nagyenyedi református egyházkerület 58 egyházközsége közül a háború végére 50 településen már nem a harang hívta a híveket az istentiszteletre. Mindezek ellenére – nem kis anyagi erőfeszítéssel, közadakozásból – a háborút követően valamennyi egyházközség pótolta „háborúba vonult” harangjait, így azok újból az egyházközségek életének részévé válhattak, szentmisére hívták a híveket és utolsó útjukra kísérték az elhunytakat.

Balogh Gábor