Piros tojás

Öröm, kedvesség, szépség, mély értelem – mind megvan ez husvét ünnepének sejtelmes ajándékában, a piros tojásban. A tojás az ébredő élet jelképe, s a kapcsolat, melyet megleltek közte és ébredő tavasz ünnepe közt, oly naiv és kínálkozó s oly kínálkozó, hogy nem lepi meg az embert, mikor megtudja régi írásokból, hogy a tojásnak ez a kultusza régibb, mint a kereszténység, s talán van oly régi, mint az emberi gondolkodás története.

A hímes tojás pedig most is elválaszthatatlan a feltámadás ünnepétől.  Most talán még inkább, mint valaha. Régi, kiirthatatlan hagyományok teszik elképzelhetetlenné a husvétot piros tojás nélkül. A középkorban, mikor a böjti tilalmak jóval kérlelhetetlenebbek voltak, mint most (a keleti egyház máig megőrizte ezt a szigort) sokáig tartották bűnnek tojást is enni a böjt idején. Az emberek hát kétszeres vágyakozással várták husvét ünnepét s a tojással bőven kavart szép husvéti kalácsot. A nagy nap reggelén elvitték a templomba a tojást s a pap megáldotta. A szentelt tojásból aztán a jó keresztény család juttatott egyet-egyet a jóbarátainak meg az ismerőseinek. Ez a szokás megmaradt akkori s, mikor a böjt szigora lassan-lassan enyhült és szabad volt már tojást enni böjtben is. Csak épen hogy utóbb már nem nyersen adták a tojást, a tizenhatodik századtól fogva pedig a régi pogány népek példája szerint, szinesre is festették a héját. Idő multával a régente szerény és egyszerű husvéti tojás a legpazarabb fényűzés tárgya lett, s azokat a piros tojásokat, melyeket XV. Lajos franczia király osztott szét hívei közt, nagy művészek szebbnél-szebb miniatűrképekkel ékesítették. Egy Watteau és Lancret sem tartották méltatlannak önmagukhoz, hogy a tojás törékeny héján csillogtassák művészetüket. Versailles gyűjteményben még most is őriznek két husvéti tojást, melyre Watteau festett képet mme Victoirenak, XV. Lajos leányának tiszteletére. Utóbb divatja múlt a természetes tojásnak s a czukor- és csokoládés-tojás kelendősége hihetetlenül megnövekedett. A francziák statisztikát készítettek róla, hogy Páris népe évente két millió frankot ad ki csokoládé-tojásra s feleannyit czukor-tojásra. De a nép, az igazi nép hű marad a régi idők hímes tojásához. A falusi leány azzal váltja meg most is a husvéti locsolást. Költészet van e népszokásban s a poézis nehezen szakad el a hagyománytól.

Forrás: Vasárnapi Ujság. 61. évf. 15. sz. 298. o.