Személyes archívum

Tóth Mátyás kucsmában hadifogsága alatt

Tóth Balázs gyűjteményéből

katonai portrék/háborús képek

Tóth Mátyás 7 évig volt hadifogoly Szibériában. Egyik képeslap szövege szerint Krasznaja Rjecska településen is volt. Az álló megbarnult fotón látható kucsmás karbatett kezű bajszos ember állítólag ő, Szibériában. A fotó hátoldalán nincs szöveg.  Mátyás még 1922-ben is fogságban lehetett, mert Tóth Pál megbetegedése miatt Kálmánnak haza kellett Budapestről költöznie. Ebben az évben halt meg ugyanis a még egyetlen otthon levő felnőtt fiú, Zoltán, tüdőgümőkorban (József öccsük még csak 15 éves volt.). Állítólag a háború után nagy járványos betegségek voltak. Kálmán hazaköltözött, hogy legyen otthon családfenntartó. Mátyásékat tengeren keresztül hozták haza 1922 után, Japán érintésével. A Tóth család még mindig őriz a hazahozott „ajándékokból” két tárgyat. Egy faragott 3 majomból álló szobrocskát a női erényekről: nem hall, nem lát, nem beszél, továbbá egy kis összecsukható fali virágtartót, fekete lakkon kis festett motívumokkal. A családi legenda szerint Mátyás azt mondta mindig, hogy a Cár fogta el, de Lenin engedte szabadon.
Sáfrány József
Stepanek Alajos csoportképe katonatársaival
Orosz hadifoglyok húsvétkor
Emléklap kitüntetések viselésére
Kövendi Veress Gyula a frontra indulás előtt