VÖRÖS PIPACS

Az elesett katonák emlékére kitűzött vörös pipacs viselése nem csak Angliában, de a Brit Birodalom néhai országaiban is hagyománnyá vált.

A 20. század első, Nagy Háborúként ismert globális háborúja irtózatos méretű emberáldozatokat követelt. Többmillió embert mozgósítottak négy év alatt, az 51 hónapig tartó háború során közel 10 millió katona vesztette életét – naponta hatezer halottat és 18 ezer rokkantat eredményeztek az összecsapások. Összesen közel 11 millió halálos áldozatot követelt ez az időszak, amelyet tetézett az orosz polgárháború 8 millió halottja és a spanyolnáthának köszönhető 20 millió elhunyt. A háború pusztító ereje nem a nyers emberi erőben rejlett, hanem a vívmányokban, amelyeket ebben az időszakban fejlesztettek ki. A fejlődő haditechnika, vegyifegyverek, tankok, repülők, tengeralattjárók és más eszközök, amelyek megkönnyítették az öldöklést.

Az összecsapások miatt a frontvonalakon tejesen elpusztult minden, ami azelőtt honos volt az egyes területeken. Az egyetlen növény, amely igénytelensége miatt képes volt túlélni a pusztítást a csatamezőkön: a pipacs volt. A vörös pipacs története még a háború elején, 1915-ben indult, amikor a kanadai tüzérségben orvosként szolgáló John McCrae, egy korábbi tanítványa és barátja emlékére megírta A flamand mezőkön című versét. A versben pipacsok borítják a katonák sírjait, akik abban reménykednek, hogy emlékük továbbra is fennmarad. A vers gyorsan népszerűvé vált a háború sújtotta mindennapokban, hamarosan további nyelvekre is lefordították. 1918-ban egy amerikai aktivista, Moina Michael a vers megismerése után egy vörös pipacs kitűzésével fejezte ki együttérzését az elesett katonákkal, s továbbadta a pipacs történetét. Ennek köszönhetően hamarosan megindult a pipacsos kitűzők gyártása, amelynek értékesítésével a háború károsultjait akarták támogatni. Ezeket eleinte franciaországi özvegyek és árvák készítették, majd természetszerűleg kezdett terjedni a kitűzők gyártása és viselésének hagyománya.

1918-ra mind az antant, mind a központi hatalmak csapatai és erőforrásai kimerültek. Októberben a németek már folyamatos visszavonulásra kényszerültek, s végül október 6-án átadták fegyverszüneti kérelmüket az antant országainak, amelyre még egy bő hónapot várni kellett, s csak II. Vilmos császár lemondása után került rá sor. Az I. világháború véres összecsapásainak 1918. november 11-én a compiégne-i fegyverszüneti egyezmény aláírásával lett vége. Bár a keleti front egyes területein – Oroszország és Oszmán Birodalom – nem értek véget a harcok. A fegyverszüneti egyezményt 1918. november 11-én, tizenegy órakor írta alá Fosh marshall és Erzberger államminiszter egy vasúti kocsiban.

Angliában a Brit Légió kezdte el a vörös pipacsot jelképeként használni, s így vált a Brit Birodalomban az áldozatok iránti tisztelet és emlékezés jelképévé. Végül V. György király a fegyverszünet napját, november 11-ét az Emlékezés napjává (Remembrance Day) nevezte ki, s azóta minden évben ezen a napon – valójában sokan már október végén – kitűzik a vörös pipacsot s így tisztelegnek a világháború, valamint az azt követő háborúk elesettjeinek emléke előtt. A vörös pipacs viselése nem csak Angliában, de a Brit Birodalom néhai országaiban szintén hagyománnyá vált.

(Forrás: The Great War)

László Bernadett